A Krisztus utáni III. századból fennmaradt egy nagyon érdekes elképzelt levelezés Seneca és Szent Pál között. Ez a személyes ismeretség a római filozófus költo és a zsidónak született keresztény apostol között nem is tunt képtelenségnek. Kortársak voltak, muveltek voltak, mindketten kitunoen tudtak görögül, Nero császár szörnyuségeinek személyes tanúi voltak. (Seneca áldozata is lett a szörnyu császár vérengzéseinek.) Az is kétségtelen, hogy Seneca filozófiai írásai, különösen erkölcsi elgondolásai valóban közel állnak a kereszténység életeszményéhez. Szent Pál leveleibol kiolvasható, hogy az a görög filozófia, amelynek Seneca nagy hatású latin közvetítoje volt, jelentosen befolyásolta a muvelt keresztények életeszményeit. Habár a muvelt és szellemes szerzo kitunoen utánozta mind Seneca, mind Szent Pál stílusát, kétségtelen, hogy a sok évszázadon át divatos olvasmány nemes indulatú hamisítvány. Kettos célzata, hogy a római olvasó megbarátkozzék a keresztény eszmevilággal, a keresztény olvasó pedig ne riadjon vissza a görög—latin pogányságtól. De az a tény, hogy már a kereszténység korai századaiban ilyen vonzóan lehet ábrázolni a pogány Senecát, eleve érthetové teszi, hogy Seneca gondolatai az egész középkoron át szakadatlanul jelen voltak a keresztény világképben is. Amikor a reneszánsz évszázadok alatt szinte feltámadott az ókori muveltség, Senecának nem kellett feltámadnia, mivel addig is szakadatlanul élo volt.

Vitathatatlan persze, hogy a nagy görög filozófusok eredetibbek és mérhetetlenül nagyobb gondolkodók voltak, mint római közvetítojük és népszerusítojük. Az is bizonyos, hogy a halhatatlan görög tragédiaköltok igazi óriások voltak latin utánzójuk mellett. De az is kétségtelen, hogy a következo évezredekben a görög bölcsességhez is, a görög dramaturgiához is Seneca muvei vágták az utat. Szövegelemzésekkel mutatta ki a vizsgálódó tudomány, hogy minden jövendore nézve oly dönto hatású drámai lángelmék, mint az angol Marlowe és Shakespeare, a spanyol Lope de Vega és Calderón, a francia Corneille és Racine mindenekelott Seneca drámái révén kapcsolódtak az ösztönzo antik drámairodalomhoz. De olyan egészen modern szerzok, mint a francia Anauilh és az amerikai O’Neil is éppen Senecán át kötodik az antik hagyományhoz. — Ez a latinul író római filozófus, költo, drámaíró nemcsak az antik kultúra áttekintéséhez nélkülözhetetlen, hanem a reneszánsz óta folytonosan fejlodo modemség is csak akkor értheto meg, ha a gyökerek között felismerjük Seneca jelentoségét és folytonos jelenlétét.

A már teljesen ellatinosított Hispániából jött Rómába. Hogy az emberemlékezet óta Cordovában élo Annaeus nemzetség eredetileg latin elokeloségek közé tartozott-e, s gyarmati fotisztviselonek került-e Hispániába, amikor a római fegyverek az elozo gyarmatosítótól, Karthágótól az egész Ibériai-félszigetet elhódították, vagy egy helybéli, tehát kelta méltóságos család latinosodott-e el, ezt alighanem már ok maguk se tudták. Annyi bizonyos, hogy a filozófus-drámaíró Seneca apja (akit idosebb Senecának szoktak nevezni) nagy tekintélyu és nagy jövedelmu ügyvéd volt. Nyilván anyanyelvi szinten írt, olvasott, beszélt, szónokolt latinul és az ottani keltiber nyelven (vagyis a kelta alapnyelv ibériai változatán is).

Fia is ott született, hanem amikor ez a leszármazott még kisgyerek volt, az idosebb Seneca Rómába költözött, hogy ott gyarapítsa hírnevét és vagyonát. Késobb megsokszorozva vagyonát és még írói tekintélyt is szerezve visszatért Cordovába, ahol lankadatlan tevékenységek közepette magas kort ért meg. Minthogy jogtudása és hatásos érvelése gondtalan életet biztosított, szinte önmaga mulattatására érdekes kis elmélkedo muveket írt jogi, erkölcsi, közéleti kérdésekrol, ötletes kis verseket is költött, a latin irodalomba is beírta a nevét. Úgy mehetett haza szülovárosába, mint annak a vidéknek talán legtekintélyesebb szülötte.

Fia azonban már ekkorra felserdült, korán bizonyult tehetségesnek nem is egy téren. Jogot tanult, hogy idovel ügyvéd lehessen, mint apjaura. Közben máris népszeruek voltak szellemes kis versei. Jósolgatták, hogy filozófus lesz belole. Talán már ekkor próbálkozott drámaírással is. Eszébe se jutott visszamenni gyarmati tekintélynek. Hamarosan otthonos volt a legmagasabb körökben. Igen jóképu fiatalember lehetett, mivel elokelo hölgyek szívesen csalták meg vele tekintélyes férjüket. Seneca egész életére végzetessé vált az egyik asszony, Agrippina játékos fellobbanása a jóképu és szellemesen okos ifjú költo-filozófus iránt. Agrippina minden idok legnagyobb római hadvezérének, Germanicusnak volt a leánya, s az élok közt legnagyobbnak ítélt hadvezér, Domitius Aenobarbus felesége, az idovel szörnyeteggé váló Néró édesanyja. O is felfedezte Senecát, és kedvtelve vezette be az ifjút a szerelem gyakorlatának titkaiba.

Nemsokára — amikor már ügyvéd volt — más igézo asszonyok is megkívánták maguknak. Ezt nem tudta elviselni Claudius császár féktelen felesége, Messalina. Megrágalmazta, hogy romboló eszméket hirdet. Büntetoügy lett a rágalomból és Senecát — talán azért, hogy Agrippina bosszankodjék — a sivár Korzikára számuzték. Nyolc évig kényszerült a Rómához képest mostoha körülmények közötti életre. De itt vált jelentékeny filozófussá. Fo feladatának érezte ettol kezdve mindhalálig, hogy a bölcseletet és az erkölcstant a megszomorított emberek vigasztalásává formálja. Legmaradandóbb elmélkedései a filozófiai igényu vigasztalások. A féktelen és annyi bajt okozó Messalinát azonban megölték, férje tudtával és beleegyezésével. Közben Domitius Aenobarbus is meghalt, Agrippina özvegy lett. Eros akaratával és testének csábító erejével hamarosan férjhez is ment az elözvegyült császárhoz. Vitte magával Domitiustól szült fiát, Nérót, Claudiusnak pedig ott volt Messalinától született fia, Britannicus. A tragédiák egész sora következett ebbol a családi helyzetbol.

Agrippina elso dolgai közé tartozott, hogy Senecát is visszaszerezze. Rá is beszélte Claudiust, hogy az ártatlanul számuzött filozófus-költonek adjon kegyelmet, és hívja vissza Rómába, ahol nagy eszével és tehetségével sokféle feladatot láthat el. Tehát nemcsak o kapta vissza Senecát, hanem Seneca is visszakapta — most már császárnoként — Agrippinát. Ettol kezdve néhány évig a birodalom elso emberei közé tartozott. Praetor, azaz fobíró is lett, egy évig consul is volt, vagyis a császár után a legfobb közhivatalnok, a „császár barátja" címet viselhette. És közvetlenül bekapcsolódhatott az uralkodó családi életébe, minthogy Agrippina kívánsága szerint o lett a növekedo Néró neveloje és házitanítója. A tanítómester példaadóan erkölcsös és muvelt, méltányos és hasznosan tevékeny férfiúvá akarta nevelni a Domitius-fiút, aki hamarosan trónörökös is lett. A császár felesége kívánságára örökbe fogadta és örökösévé tette Nérót. Claudius vér szerinti fia, Britannicus indokolhatatlanul mellozött lett. Mikor azután Agrippina úgy találta, hogy Claudius császár túl sokáig él, és félő, hogy a sértett Britannicus vissza akarja szerezni jogait, megmérgeztette férjét, és így Néró lett a császár.

Egyelore azonban a fiatal uralkodó még tanítvány maradt, az uralmat anyja, Agrippina és neveloje, Seneca gyakorolta. Ez a korszak hat évig tartott. Róma népe úgy gondolt vissza erre a rövid néhány évre, mint a biztonság, a nyugalom idoszakára. Hat év múltán a 22 éves császár felnottnek, uralkodásra alkalmasnak vallotta magát. És a szelíd, engedelmes tanítvány egyszeriben a birodalom szörnyévé torzult. Agrippina azonban volt olyan uralomra vágyó, mint a fia, nem is akarta kiengedni az önálló parancsolás jogát és lehetoségét. A válasz egyértelmu volt: Néró fegyvereseket küldött anyja hálószobájába, s azok egyetlen döféssel megölték. Néró hamarosan a feleségétol is megszabadult, és elvette a legveszedelmesebb asszony hírében álló Poppea Sabinát. Ot késobb maga ölte meg. Senki se érezhette magát biztonságban.

Seneca is helyesebbnek tartotta, ha önkéntesen vonul vissza a császári udvarból, közélettől. Gondjai nem voltak, gazdag ember volt, muvelt barátok körében élt, még új ifjú feleséget is vett. Elérkezett bölcselkedo, vigasztaló leveleinek legmuvészibb darabjaihoz. Seneca az együttérzés, a részvét utolérhetetlen muvésze, legjobb, legmaradandóbb muvei a gyászoló ismerosökhöz írt levelek. Filozófia, erkölcstan, lélektan és az átérzett szomorúság lírája egyesül ezekben a „Vigasztalások" címen összegyujtött írásokban. Talán végső drámáit is ebben az időszakban írta. Közben az otthoni Cordovából Rómába érkezett unokaöccse, Lucanus is, a nagy reményekkel induló ifjú költo, aki könnyelmuen elfogadta Néró lelkesnek mutatkozó barátságát, holott a magát örökké költonek tartó császár hamarosan égo irigységet érzett a kétségtelenül lángeszu ifjú iránt. Mint ahogy nem tudta megbocsátani a legszellemesebb ember hírében álló szatíraírónak, Petroniusnak sem, hogy olyan tüntetően szellemes.