Ha csak arra gondolunk, hogy az olvasni tudók közt egyaránt a legtiszteltebbek és legkedveltebbek sorába tartozott a pogány ókorban, a vallásos középkorban, az újkorban pedig a vallásosok és a vallástalanok körében egyaránt, máris nyilvánvaló, hogy a világirodalom foalakjai között van a helye. De ha még azt is számításba vesszük, hogy a változó arculatú évszázadokban döntoen hatott Dantére, Torquato Tassóra, Miltonra, a nemzeti mueposz egész munemére, a mieink közül Zrínyire és Vörösmartyra — akkor kétségtelen, hogy Vergilius nélkül egyszeruen nem lehet elmondani a világirodalom történetét.

Az a latin nyelvu római irodalom, amely a korai idoktol kezdve példaképének tudta a már akkor nagy múltú görög irodalmat, Augustus császár uralma idején (vagyis idoszámításunk kezdete körül) felzárkózott mintaképéhez. Már a megelozo évtizedekben, Julius Caesar éveiben olyan igazán nagy költoi akadtak, mint Catullus, a szerelmi líra klasszikusa, Lucretius, a tudományos igényu tanköltészet példaadója, s mellettük olyan prózaírók, mint Cicero, a szónoki beszéd és a filozófiai ismeretterjesztés bravúros stílusú mestere, vagy Sallustius, aki történelmi tanulmányaival a történelmi regény mufajának egyik elokészítoje volt. Mire véres polgárháború után az augustusi új rend valóban rendet és nyugalmat adott az egyre nagyobbodó birodalom lakosságának, illetve a lakosság nagy részének, a hatalom azt is tudomásul vette, hogy a muveltség, a tudomány, a muvészet s nem utolsósorban a költészet a politikának is hasznos eszköze lehet. Tudta ezt a muvelt császár és még jobban uralmának kultúrpolitikai támasza, Maecenas. Számos jó költovel esett meg, hogy amint Maecenas megismerte, attól kezdve egyenes volt útja a dicsoség, s vele a jómód, nemegyszer a halhatatlanság felé. Vergiliuson kívül Horatius, Propertius felívelo életútja is a nagy kultúrpolitikusnak volt köszönheto. De Vergiliusnak igen küzdelmes volt az az ifjúság, amelyben kifejlodött költoi tehetsége.

Azzal kezdodött, hogy parasztfiú volt. A tehetos, rangokra alkalmas úri rétegek és a nincstelen-jogtalan rabszolgák között a parasztok szabadok voltak, de általában szegények, akik legföljebb kis birtokaikon gazdálkodtak. Vergiliusnak is az lett volna a sorsa, hogy férfierore kapva földet muveljen vagy pásztorkodjék, esetleg valami kézmuvességet tanuljon ki. De közbeszólt a végzet. Már kisfiú korában nyilvánvaló volt, hogy a gyomra beteg. Egy-egy megerolteto mozdulatra hányni kezdett. A falu bölcséi némi megvetéssel, bár részvéttel mondogatták, hogy „csak tanulásra alkalmas".

A munkára gyengének bizonyult falusi fiú tehát szülei áldozatkészsége folytán városba, iskolába került. Ott a tudós tanítók hamarosan megállapították, hogy rendkívül könnyen tanul, szeret is tanulni. Mikor versekre került sor, kiderült, hogy gyönyöruségére szolgál akár hosszú költeményeket skandálva mondani, sot amikor maga is próbálkozott, pontos és jól mondható verseket tudott írni. A legegyszerubb lehetoség volt, ha olyan tudást szerez, amibol meg is lehet élni. Tehát szónoklattant tanul, hivatásos szónok lesz belole. A szónok mindenféle hivatali teendoket elláthat, de peres ügyekben ügyvéd is lehet, büntetoügyekben védo vagy vádló. Ehhez persze jogtudományt és joggyakorlatot is tanulni kellett. Vergilius kituno eredménnyel lett is olyan szónok, aki peres ügyekben képviselheti az ügyfeleket. Közben megtanult görögül, és igyekezett görög példára, de latinul a falusi életrol, pásztorok szerelmeirol írni. Ez azért volt érdekes, mert a fiatal költok vagy a társadalom magasaiból, vagy a társadalom legmélyérol jöttek, de a valódi falusi életet nem ismerték. Amikor Vergilius elso költeményeivel kezdett ismert lenni az irodalmi világban, úgy tekintették, mint a paraszti élet hivatásos idillikus (vagyis pásztori) költojét.

De nehéz kalandokat kellett átélnie, míg elfogadták költonek. Ügyvédi próbálkozásai nem jártak sikerrel. Nem volt jó ügyvéd, valóban nem is érdekelték az ügyfelek kicsinyes ügyei. A zajos közélettol egész lelkével távol állt, tehát politikai szereplésre sem volt alkalmas. És közben elkövetkeztek a véres polgárháború évei. Julis Caesar meggyilkoltatása után az arisztokraták nemesi pártja, élén Brutusszal, Caesar nevelt fiával, összeütközött a caesari központi hatalmat kívánók pártjával. Ennek élén Octavianus, Caesar másik nevelt fia és Antonius, Caesar egykori alvezére állt. Elobb Octavianus és Antonius gyozedelmeskedett Brutus és hívei fölött a híres philippi csatában. Utána a gyozedelmes Octavianus és Antonius ütközött össze a fohatalomért. Az egyeduralomra töro Octavianus ettol kezdve már Caesar Augustus. Ez a hosszú polgárháborús korszak felforgatta egész Itáliát. Vergilius szüleinek kis földbirtokát elragadták a falujukat feldúló seregek. A falu népe, köztük a Vergilius szülok menekültek, amerre láttak, valahol az országúton ölték meg oket, azt se tudni, kicsodák. Maga a már sok mindent megtanult fiatalember életét féltve a görög városok felé igyekezett. Így jutott el az iskolák, tudományok, muvészetek akkori otthonába, Athénba. Ott számos fiatal római élt, mert biztonságosabb volt akár tanulni, akár kereskedni a nyugalmasabb görög világban, mint otthon Rómában. Ott ismerkedett meg Vergilius azzal a Horatius nevu ifjúval, aki katonaszökevény volt Brutus seregébol és akit jómódú üzletember apja Rómából titkos utakon segélyezett, hogy a biztonságos messzeségben tanuljon bármit, csak ne legyen otthon a veszélyek idején. — Ez a barátság a magukat már nagyon is költonek tartó fiatalemberek között világirodalmi jelentoségu: velük érkezett el legmagasabb színvonalára az ókori latin költészet.

A polgárháború lankadásával úgy látszott, haza is lehet már menni. Antonius és vele az egyiptomi királyno, Kleopátra még élt, a tengeren még egy ideig tartott a hatalmi vetélkedés. De Rómában már Augustus volt az úr. Vergilius haza is utazott, és Maecenas hamarosan lehetové tette költoi érvényesülését. Alighanem Vergilius biztatására szánta el magát Horatius is a hazatérésre. Otthon azután ot is megismerte Maecenas, és a kituno irodalmi szakember tüstént felismerte, miféle szellemi hatalom birtokába jut az, aki felhasználja tehetségüket. Amint megismerte oket, már költoi pályájuk kezdetén kétségtelen volt, hogy a legjelentékenyebb és leghatásosabb két költot pártfogolja. Kezdetben nem is a közélettol undorodó Horatiust ajánlotta Augustus figyelmébe, remélve, hogy ha tapasztalja az új rend eredményességét, majd o is kelloen fog lelkesedni Augustus béketeremto új Rómájáért, de erre még várni kell. Vergiliusnak azonban a polgárháború személyes gyász volt, a falusi élet leromlását a közbajok legfobbikének tartotta. Ráadásul a falusi-mezogazdasági élet személyes tapasztalat, ifjúkori múlhatatlan élmény volt. És eddigi verseibol világosan kiolvashatta, hogy megragadó, dallamos hexameterekben eszményítheti a falusi élet szépségeit. Augustusnak éppen orá volt szüksége, hiszen a polgárháborúban leromlott mezogazdaságot kellett mindenekelott rendbe hozni az életszínvonal emeléséhez. Augustus is elolvasta ezeket a pásztori költeményeket, sot kíséretével együtt maga is elment arra az eloadóestre, amelyet a versek kiadója rendezett az irodalomkedvelok számára. Persze a kiadót is — aki azonos volt a lemásolt verseket áruló könyvkereskedovel — szintén Maecenas szerezte, és valószínuleg o javasolta Augustusnak, hogy személyesen is menjen el a felolvasásra. A siker teljes volt. Kiválogatták a tíz legjobbnak tartott költeményt, és ezért a gyujtemény „Ecloga" azaz „válogatottak" címen jelent meg. Ezért jelent az irodalmi köztudatban az „ecloga" szó pásztori éneket, s ahol otthonos a hexameter, ezeket ebben az antik versformában szokás írni. (Radnóti híres eclogái is innét vették nevüket.)

Augustus gyozelme az actiumi csatában világszenzáció volt, a közélettol eddig húzódó Horatius is lelkes ódában köszöntötte a diadalt. Vergilius pedig a kész muvel fogadta a gyoztest. Híres három nap következett: Augustus, Maecenas és Vergilius összeült és részletrol részletre megbeszélték, hogy úgy gondolja-e az uralkodó is, mint a költo. Közben állítólag nem is aludtak, egy keveset ettek-ittak, ámbár Vergilius igen óvatos ivó volt, mert rossz gyomra hamar megfájdult a vizezett bortól is. Három nap múlva némi vitatkozás és sok megbeszélés után készen volt a mu. Címe „Georgicon", azaz „paraszti dolgok". Mintaképe a hét-nyolc évszázaddal elobb élt görög Hésziodosz „Munkák és napok" címu tankölteménye volt. Hésziodosz klasszikus volt, múltból orzött remekíró, de o a közel ezer év elotti gazdálkodásban volt otthonos. Vergilius pedig az újrateremteni kívánt, akkori falu gyermeke, és verseloként nemcsak annak a kornak, hanem az egész világirodalomnak egyik legnagyobb költoje.

Azonnal száz írástudó rabszolga másolta, és amikor készen lettek, máris kezdték újra elölrol a másolást. Ez volt a világ akkori legnagyobb példányszámú könyve (persze akkor a könyv nem lapozható köteget, hanem tekercset jelentett). Az elkészült olvasnivalót lovas futárok vitték szét Itália-szerte. A falvak elöljárói felolvasták az összehívottak elott a versbe foglalt tanulnivalót. A muvészi szépség és az ismeretterjeszto tanítás elválaszthatatlan volt egymástól ebben a tankölteményben.

Augustus és Maecenas most már tudta, hogy Vergiliusnak kell megírnia a felépítendo és megszervezendo Római Birodalom és a nagyra hivatott római nép nem avuló dicsoítését. A költo örömmel vállalta a nagy feladatot. Ahogy ekkor már sokan elvárták, Homérosszal akart versenyre kelni. De o eredetileg Augustusról, az élo kortársról akart hoskölteményt írni. Augustus azonban jobb politikus volt, mint a költo. Alighanem o javasolta, hogy a költemény Róma alapításának elozményeirol és a Római Birodalom nagy kilátásairól szóljon. Fohose a legendás osapa, Aeneas, de úgy, hogy Aeneasról minden olvasónak Augustus jusson az eszébe.

Tíz évre szóló feladat volt ez. Már a tervezete is gondos munkát igényelt. Megfontoltan tervezte, részletesen kidolgozta a vázlatát. A tizenkét ének mindegyikének kerek cselekménye volt. A második ének például Trója pusztulásának története, amelyet a menekülo Aeneas elmesél az ot vendégül fogadó királynonek. A negyedik ének Aeneas és Didó királyno tragikus szerelme: önmagában a világirodalom egyik legszebb szerelmes novellája. A hatodik ének Aeneasnak és társainak alvilági utazása. Az érdeklodok tehát elore tudhatták, mirol is szól az egész mu. Az elso hat ének hajóskalandok sorozata, mint az Odüsszeia, a második hat ének a honfoglalás, háborús küzdelmek sorozata, akár az Iliász. Vergilius tudatosan Homérosz nyomdokában járt, és éppen ezzel tette mufajjá az eposzt. Homérosznál az egyes mozzanatok tartalmi elemek, de amikor Vergiliusnál ezek az elemek formai kellékekké váltak, az eposzt az tette eposszá, hogy a homéroszi—vergiliusi mozzanatokat mintegy szabályt betartva illesztették a cselekménybe.

A kész vázlat alapján azután nem sorrendben írta meg a muvet. Eloször a negyedik éneket, vagyis Aeneas és Didó szerelmi történetét alkotta meg. Ezt nem a történelmi mendemondákból vette, valószínu, hogy egy saját, tragédiába torkolló szerelmi kalandját változtatta mondává. Nem tudjuk, mert a túl csendes, szemérmes Vergilius magánéletérol szinte semmi sem maradt fenn. Horatius minden nőismerosét kipletykálta lírai verseiben. Vergiliusnak bizonyára szintén voltak szerelmes élményei, de ezeket mondákká, hitregékké finomította.

Az Aeneis 10 évig készült, minden olvasó ember úgy várta, mint a római nagyság halhatatlan dicsoítojét. Az is lett, de nem készült el egészen. Jó néhány sort még módosítani akart, néhány sorból szótagok hiányoztak. O pedig nem akart töredéket hagyni az utókorra. De már haldoklott. Megeskette barátait, hogy ha nem lesz kész a muvel, akkor halála után elégetik a kéziratot. A barátok, köztük Horatius is, megesküdtek erre. Tudták mind, hogy hamisan esküsznek, de megmentették az Aeneist a halhatatlanságnak.

Vergilius 51 éves korában halt meg, életmuve azóta is halhatatlan.